Elsősegélynyújtás intézményeknek, gépjárművezetőknek, szülőknek, munkahelyi elsősegélynyújtóknak, sportolóknak…

Megjelent!

Az elsősegélynyújtás népszerűsítése, oktatásának kötelező jellegű, tényleges bevezetése társadalmi érdek. Hazánkban 25 percenként veszítjük el egy honfitársunkat hirtelen szívhalálban, bizonyított tény, hogy a laikusok által megkezdett korai újraélesztés az esetek döntő többségében életmentő lehet. Évente több mint egymillió mentőhívást fogadnak, 30 percenként következik be egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset. A segítségre szoruló minél szakszerűbb ellátása mindenkitől elvárható, különösen, ha családtagról, ismerősről van szó.
Könyvünk egy olyan összefoglaló mű az elsősegélynyújtással kapcsolatban, amelyhez hasonló hazai viszonylatban még nem jelent meg. A szerzők szakítottak a hasonló témájú kiadványok azon jellegzetességével, melyek elsősorban a korábbi, főként tapasztalatokra épülő iránymutatásokat követték. A könyv első fele részletes, tudományos megközelítésben veszi sorra a hirtelen bekövetkező egészségkárosodásokat. Az egyes témakörök ismertetésekor az anatómiai és élettani ismeretekből indul ki, ezt a leggyakoribb előfordulási körülmények követik, majd a tünetek és az ellátás. Az ellátások ismertetésekor a legfrissebb iránymutatásokat vették alapul, a Nemzetközi Vöröskereszt 2016-ban megjelent egységesített elsősegélynyújtási irányelveit, valamint az Európai Újraélesztési Társaság 2015 decemberi állásfoglalását. Több helyen említésre kerülnek a korábbi, napjainkra elavultnak számító ellátássorok.
A könyv másik fele a hétköznapi élet felől közelíti meg a segélynyújtást. A könyv kiválóan alkalmas a jogosítványhoz szükséges elsősegély-ismeretek elsajátításához, ajánlott valamennyi szülőnek és pedagógusnak – tekintettel a gyermekellátással foglalkozó fejezetre, illetve fontos támpontot nyújt a munkahelyi elsősegélynyújtók számára.